A Tengelyhatalmak magába foglalja Németországot, Olaszországot, Magyarországot, Romániát, Bulgáriát, Japánt, valamint Finnországot. Ezekből 44-re kiesett a harcokból Olaszország, valamint Románia átállt a szövetségesekhez. Mindezekből minket csak a Magyar és a Német hadsereg járművei érdekelnek, mivel ezek harcoltak az Alföldi páncéloscsatában.
Panzerkampfwagen V. Panther (Párduc)
közepes/nehéz harckocsi
Az 1942-es évre a német hadvezetésben komoly igények mutatkoztak egy olyan harcjárműre, amely méltó ellenfele lehet a szovjet T-34-eseknek. A hosszabb csövű löveggel szerelt Panzer IV.-esek keskeny lánctalpa miatt könnyen belesüljedhetett a sárba, a nehezebb Tiger pedig, bár lánctalpa elég széles volt, nagy tömege miatt gyakran járt ugyanígy. A kettő között volt a Panther, melynek számos elemét ellenfeléről, a T-34-esről mintáztak. A páncélzat megdöntésével vékonyabb páncéllemezeket alkalmazhattak, ami jótékony hatással volt tömegére. A Tigernél is alkalmazott nagy, átlapolt futógörgők a széles lánctalppal együtt jó tömegeloszlást eredményeztek. A hoszú csövű, L/71 csőhosszúságú 75 mm-es löveg hatékonysága hasonló volt a Tiger 88 mm-es lövegééhez. E mellett a jármű két 7,62 mm-es Mg-34-es géppuskával is fel volt szerelve, az egyik a rádiós helyénél a homlokpáncélban, a másika löveggel párhuzamosan helyezkedett el. A parancsnoki kupolán volt lehetőség a harmadik fegyver rögzítésére, ami főleg a légvédelem miatt volt szükséges.
Az első szériát sietve be is vetették Kurszknál, de a D verzió a motor rossz szellőzése és a frontgéppuska rossz elhejezése miatt nem volt sikeres. A következő, A variánsnál már gömbbefogású géppuskát alkalmaztak. Még itt is jellemző volt a gumibevonatú futógörgő és az un. kötényzet. A végleges, G verziónál elhagyták a kötényzetet, és a gumírozott görgőket teljesen fémből készültekre cserélték. A pótlánctalpszemeket gyakran a torony oldalára helyezték (lásd a középső képet), hogy ezzel is növeljék a páncélzat vastagságát. A Párduc mind a keleti, mind a nyugati fronton megállta a helyét. A legtöbb ellenfele csak közelről okozhatott benne kárt. Legtöbbjük a légierő áldozata lett, vagy a személyzet robbantottta fel, ha nem volt mód a jármű műszaki mentésére. Persze korán sem volt sebezhetetlen a többi hrcskocsinak sem. A leghatásosabbak a lánctalpat ért találatok voltak.
Attól függően, hogy mely ország forrásai említik, leírták közepes és nehéz harckocsinak egyaránt. A Párduc igen elterjedt páncélos volt. Mind a 2. honvéd páncéloshadosztály, mind a német 13. páncéloshadosztály alkalmazta a Kuntanya és a Szentmargitapuszta környéki harcokban, általában komoly sikereket érve el. Erről bővebben a történelmi áttekintésben olvashatsz.
40M/41M Turán
közepes/nehéz harckocsi
A Turán a magyar honvédség standard harckocsija volt a II. világháborúban. A jármű alapját a csehszlovák licensz alapján megvett T-11/T-21 volt, melyet jelentősen átalakítottak. A 47 mm-es löveget 40 mm-esre, a géppuskát magyar gyártmányú 8 mm-es Gebauer típusúra cserélték, a torony kétszemélyesből háromszemélyes lett. A páncélzat szegecselt kivitelű volt, ami jellemző volt a kor magyar és csehszlovák gyártmányú páncélosaira. Ez lett a 40M Turán, de Turán 40 és Turán I néven is ismerjük. A típus üzemltetése nem volt egyszerű a katonák számára, egyesek megbízhatatlannak tartották.
Később, az erősebb szovjet páncélosok ellen vívott harcokban szerzett tapasztalatok alapján újabb jelentős átalakításokat eszközöltek a típuson. A löveget 75 mm-esre cserélték, ami a torony megnagyobbítását követelte. Ezen felül a páncélzatot is megerősítették, és a német páncélosokra jellemző kötényezést is kapott (középső kép). 41M néven állt szolgálatba, de Turán II és Turán 75 néven is ismert volt. A páncélos mindezek ellenére nem bizonyult méltó ellenfélnek a túlerőben lévő T-34-esek számára, a nehéz Jsz-2-esek ellen pedig lövege csak közvetlen közelről, oldalról lehetett hatásos.
A Turán a háború végéig szolgálta a magyar erőket, így a nálunk harcoló 2. páncéloshadosztály is rendelkezett még néhány példánnyal a típusból. Ezekből valószínűleg be is vetettek párat a Szentmargitapuszta környékén folyó harcok során, bár a típust név szerint nem említik a források.