A Vörös hadsereg elég ritkán alkalmazott páncélosokat a körzetben. Bár az itt harcoló 53. összfegyvernemi hadseregnek volt alárendelt harckocsi egysége, de az délen volt lefoglalva. Így csak később kaptak támogatásul egy önjáró lövegekből álló egységet, majd a harcok vége felé pár harckocsit a 27. hadseregtől.

---

T-34

közepes harckocsi

 

A T-34-es gyártása 1940-ben kezdődött, de a német támadás idején kis számban állt csak rendszerben. A német páncélosok számára majdnem leküzdhetetlen akadályt jelentett az eleinte rendkívül drága harcjármű, melynek 60 fokban döntött páncélzata és 76,2 mm-es lövege a kor legjobb harckocsijai közé emelte. Több mint 50.000 példány készült különböző változtaiból a háború alatt. Dízelmotorja, kis tömege és széles lánctalpai miatt jól boldogult majdnem mindenféle terepen, és emellett rendkívül megbízható volt. Az eredei verziókon a torony alakja eltért az 1942 végeén gyártásba vett, 1943-as altípusáétól, ahol jellegzetes, szögletes forma és két, kerek kibúvónyílás volt megfigyelhető. Ezek nyitott állásban igen érdekes alakot kölcsönöztek a járműnek, ami miatt a német nehéz harckocsik szeméjzete Miki Egérnek csúfolta a T-34-est.

A jármű keveset fogyasztott, de a motortér két oldalán külső üzemanyagtartájokban további üzemanyagot szállított. A Dízelmotor miatt kevésbé volt hajlamos robbanásra, ha eltalálták, mint a korabeli német vagy amerikai harckocsik. A 1944-ben az alaptípus már viszonylag könnyen legyőzhető volt a német harckocsik és kézi páncéltörő fegyverek számára, de nagy tömegben bevetve hatékony maradt. Később gyártásba került erősebb löveggel és páncélzattal felszerelt váltotata, a T-34/85.

A Szentmargitapuszta környékén folyó harcoknak a vége felé egyre több T-34-es (valószínűleg a képeken látható szögletes tornyú M1943-as alváltozat) jelent meg, melyek valószínűleg nem az 53. összfegyvernemi hadsereg saját járművei, hanem a 27. hadsereg harckocsijai voltak.

---

Isu-152/122

önjáró löveg

 

A Su-152-vel elindított járműcsalád eredetileg a KV-1 alvázára épült. majd az Isu-152 és az Isu-122 esetében áttértek a Jsz harckocsicsalád alvázának felhasználására. A páncélos futóműve és motorja változatlanul került felhasználásra. Ellenben a torony elhagyásával egy szögletes felépítmány került a jármű elejére, itt helyezték el az Isu-152 esetében a 152 mm-es, míg az Isu-122 esetében a 122 mm-es fő fegyverzetet. Ezek nagy tljesítményű tüzérségi lövegek voltak, de páncélosok elleni harcra éppúgy megfeleltek.

Később minkét járműnek megjelent a javított, S jelzésű változata, amit az Isu-122 esetében legjobban a csőszályfékről lehetett felismerni. A járműveknek eredetileg nem volt kiegészítő fegyverzete, így a parancsnoki kupolára helyeztek el egy 12,7 mm-es DSHK nehézgéppuskát. Mindkét jármű szolgálatban maradt egy darabig a háború után is, az Isu-122 a magyar néphadseregben is szolgált az 1956-os forradalomig.

A források szerint ilyen járművek nem vettek részt közvetlenül a Kuntanya környékén folyó küzdelmekben, bár az 53. összfegyvernemi hadsereg alárendeltségében harcoló 18. harckocsi hadtest rendelkezett ilyen járművekkel.

---

 

Szu-76M

önjáró löveg

 

1944-ben az akkor már elavultnak számító T-60-as és T-70-es könnyű harckocsikból még komoly mennyiség állt rendelkezésre. A szovjet tervezők fejében megszületett egy terv, hogy növelhessék ezek harci értékét. A T-60-as alvázára egy hátul nyitott felépítményben helyezték el a jól bevált Zis-3-as löveget, a motort pedig a páncélos előterébe helyezték át. Ez lett a Szu-76-os. Az alváz azonban sokkal kissebb súlyra lett tervezve, így ezeket hamarosan kivonták a frontvonalból. Kézenfekvő volt felhasználni a T-70-es nagyobb teherbírású alvázát, ami nem különbözött sokban a T-60-asétól, így az átépítés könnyű volt.

Mire a jármű nagy mennyiségben került a harcoló csapatokhoz, páncélelhárításra csak korlátozotan volt alkalmas. A löveg hatékony volt, de mégis inkább mint önjáró tüzérségi eszközt alkalmazták. A nyitott küzdőtér főleg városi harcban volt hátrány, ahol a kezelők a házak emeleteiről igen sebezhetők voltak. A jármű páncélzata csak a repeszek és a kézifegyverek tüze ellen volt hatékony. A Szu-76M-ből gyártottak a legtöbbet a Szovjetunióban a T-34-es után.

Az aföldi páncéloscsatában az 53. összfegyvernemi hadsereg eredetileg nem rendelkezett önjáró tüzérüteggel, titokzatos módon mégis került egy egység a kötelékébe a Plijev lovas-gépesített csoporttól, ám ennek semmi nyoma a forrásokban.

---

Oldal: A Vörös hadsereg járművei
Újszentmargita és környéke a II. világháborúban - © 2008 - 2024 - kuntanya.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat